A nagy lengéscsillapító beszerelés

2022/12/25. - írta: K3pisti

Youtube videó vs. valóság

Drága Követőim, Rajongóim!

  Amint azt már egy facebook történetben megemlítettem, Jézuska/Télapó (ki ki világnézete szerint választhat), meghallgatta kívánságomat és hozott nekem egy lengéscsillapítót Xiaomi 1S elektromos rolleremhez. Amint az közismert Jézuska/Télapó csak szállítmányozással foglalkozik, beszereléssel nem. Így a lengéscsillapító beszerelésének feladata rám maradt.

  A XXI. századi ember legjobb barátja a Youtube. A fóka elletéstől az agysebészetig minden megtalálható rajta, így a lengéscsillapító szerelés is. A felkészülés jegyében több videót is megnéztem ebben a témakörben. Az egyikből kiderült, hogy az új lengéscsillapítóhoz a kormányműben az egyik csavart rövidebbre kell majd cserélni. Be is szereztem egy rövidebb a csavart a közeli csavarszaküzletben. Egy másik videón azt láttam, hogy egy ázsiai kolléga indokolatlanul sokat használja a kalapácsot. Amikor egy csavart négy lyukon keresztül kellett átdugni, ezt nem úgy oldotta meg, hogy egyvonalba igazította a lyukakat, hanem ha megakadt a csavarszár, elővett egy kalapácsot és addig ütötte a csavart, amíg át nem ment. Nézni is fájt. Azt a csapágy fészket, amibe a kormány csapágy kerül, kalapács-vésővel ütötte le az eredeti villáról. Én inkább rendeltem egy kormánycsapágy szettet, amiben ez is benne volt. A karácsonyi logisztikai őrület ellenére két nap alatt megjött. Így az első villa megmaradt eredeti állapotában, később bármikor visszaszerelhető. Minden összeállt hát a nagy művelethez. Izgatottan láttam hozzá a feladathoz Budapesten.

  Az átlag tizenöt perces youtube videók szerint, a feladat rendkívül egyszerű volt. Néhány csavart kicsavar az ember, kiveszi a régi villát, berakja az új lengéscsillapítót, visszacsavarja a csavarokat és már készen is vagyunk! A valóságban ez egy kicsit máskép alakult.

fb03_20221224_094056.jpg  Az első feladat az első kerék kiszerelése volt. Itt rögtön belefutottam az első akadályba. A kerék rögzítő csavarokat takaró kis deklit csavarok rögzítik az első villához. A videók szerint ezeket a csavarokat imbuszkulccsal lehet kicsavarni. Az én rollemromon ötágúcsillag alakú kulcs kellett hozzá. Szerencsére egy korábbi ablakszárny beállító projekt keretében már beszereztem ilyen szerszámot, így ezen a problémán gyorsan túllendültem. Az egyik videó megemlítette, hogy ha első alkalommal szerelem le a kereket, akkor nagyobb erőkifejtésre lesz szükségem. Így is lett. Anélkül, hogy a részletekbe belemennék, gigászok harca bontakozott ki. Még a kalapács is előkerült, végül hősies küzdelembe győztem. A kerék lekerült.

fb08a_20221222_194422_arrow.jpg  A következő feladat a kormány leszerelése volt és az első villa eltávolítása. Kicsavartam négy csavart és már készen is voltam. A villa simán kijött. Ezután a lengéscsillapítót kicsit szét kellett szedni két imbuszkulccsal. A csövére felhelyeztem a kormánycsapágyat és bedugtam a csövet a helyére a rollerbe. Ekkor szembesültem egy olyan problémával, ami az adott helyzetben megoldhatatlan volt. Egy olyan gyűrűt kellett ráhúznom a lengéscsillapító csövére, aminek a belső oldalán volt két kis pöcök, ami az eredeti villa csövén két nútba illeszkedett. Sajnos a lengéscsillapítóm csövén nem volt ilyen nút. Némi gondolkodás után eszembe jutott minden kertvárosi lakos legjobb barátja a kis flex, hivatalos nevén sarokcsiszoló. Egy ilyen szerszámmal talán ki tudnám alakítani a megfelelő nútot a lengéscsillapító csövén. Rendelkeztem is ilyen eszközzel a gond csupán az volt, hogy Miskolcon. Így hát összeraktam a rollert eredeti állapotába, meg kellet várnom amíg haza megyünk a Bükk lábához.

  Miskolcon mielőtt újra szétszedtem volna a rollert, boltba mentem vele. Először hagytam ott egy bolt előtt leláncolva. Nem volt semmi gond, a vásárlás után ott találtam, ahol hagytam. Épségben hazaértem vele, tehát jól szereltem össze Budapesten. Következhetett a lengéscsillapító szerelés második fejezete.  

fb09_20221222_121929.jpg  Először a lengéscsillapító csövébe kellet létrehozni a nútokat. Egy rozsdás vascsövön kipróbáltam a sarokcsiszolót és sikerrel jártam. A sikeres próba után már élesben készítettem el a nútot a lengéscsillapító csövére. Ezután szétszedtem a rollert és beraktam a lengéscsillapítót a helyére. A gyűrű is illeszkedett, visszaszereltem a kormányt és már készen is álltam egy próba körre. A próba úton kiderült, hogy a lengéscsillapító rúgója beleér az elől található fehér prizmába. Kicsit szétszedtem a lengéscsillapítót, levágtam a prizmából egy kis darabot és már meg is volt oldva a probléma.

  Összegezve Budapesten szereltem egy fél délelőtt a rollert, Miskolcon egy délutánt, beleértve a kora estét is. Több problémát is sikerült megoldani. Ahogy annak idején századparancsnokunk minden alaki foglalkozás után találóan megjegyezte: "Elvtársak a foglalkozás elérte célját!" 

A szerelés története képekben:

Szólj hozzá!

A nagy kávékapszula teszt.

2022/12/04. - írta: K3pisti

  Felmerült bennem a gondolat, hogy lehetne esetleg olcsóbban finomabb kávét inni, mint az Aldi kapszulás Espresso kávéja. Rendeltem hát az EMAG-ról egy újratölthető, műanyag kávékapszulát. Csupán 1060 Ft ingyenes kiszállítással easyboxba. Vásároltam Tchibo Espresso Milano Style őrölt kávét 1600 Ft-os áron a Sparban. Volt otthon Aldi Espresso kapszulás kávé, így minden együtt volt a nagy kávé teszthez.

  A teszt résztvevői:

 

Az első teszt

  Szombaton érkezett meg az újratölthető kapszula, nosza ki is próbáltam. Elég vérszegényen csordogált a  kávégépből. Mint később kiderült, ez a túltöltés miatt lehetett.

   Ízre finom volt. Vasárnap reggel úgy éreztem folytatnom kell a tesztelést. Úgy is lett!

A második teszt

   Megnéztem néhány youtube videót és másodjára csak kétharmad részét töltöttem meg a kapszulának. Most jobban folyt, de a végén elkezdett ferdén folyni. Gyorsan közbe kellett avatkoznom.

A harmadik teszt

  Arra gondoltam, hogy készítek egy Aldi kapszulás kávét és egy újratöltős kávét üvegpohárba, akkor jól össze lehet majd hasonlítani a kettőt. Most is kétharmadig töltöttem a kapszulát. Minden gond nélkül lefolyt a kávé az újratölthető kapszulából. Az eredmény pedig fenomenális lett. Nem is értem, hogyan ihattam eddig Aldis kávét.

 

Szólj hozzá!

2022.11.30. FKF Zrt SK VI. (FKF) - Ziccer AK 15:1

2022/12/03. - írta: K3pisti

Drága Követőim, Rajongóim!

   Régen írtam már az asztaliteniszről. Utoljára ott hagytam abba, hogy alsó házi rangadó következik a MÁI SE ellen. Ezen a mérkőzésen ismét lehetett volna esélyünk a pontszerzésre, ám sajnos létszám hiány miatt nem tudtunk kiállni. Attila nem ért rá, Imre fél órás késéssel érkezett volna, így csak Szabival ketten tudtunk volna megjelenni időben. Különben is kellemetlen nedves, hideg idő volt, a foci VB-n pedig kezdődött a Franciaország - Ausztrália meccs. Emiatt ezt a mérkőzést játék nélkül 16:0 arányban elvesztettük.  Azért ez kicsit fáj.

  No de félre bú, mert egy hét szünet után, máris következett a következő csapatpróbáló feladat. A második helyen álló, FKF Zrt. VI. csapata ellen kellett megmutatnunk a Ziccer vírtust. Ők azért "csak" másodikok, mert eddigi nyolc győzelmük mellé becsúszott egy döntetlen eredmény is. Tavaly még a kerületi első osztályban játszottak, onnan küzdötték le magukat a mi szintünkre. A mérkőzés folyamán rájöttem minek a rövidítése az FKF Zrt. - Fűrészelni Kitartóan Fáradhatatlanul Zrt. Mind a négy játékos rendületlenül nyesegetett, toszogatta a labdát végeláthatatlanul. Nálunk Attila képvisel hasonló játékstílust, Szabi, Imi és én viszont nehezen viseljük az ilyen türelem játékot. Szabi szereti gyorsan lezárni a labdamenteket egy lecsapással, Imi kicsit türelmesebb, de ő is a támadó játékot részesíti előnyben. A mérkőzés eredménye hűen tükrözi ezt a játékfilozófiai eltérést és az előzetes papírformát.

  Azt azért meg kell említenem ellenfelünk mellett, hogy sportszerűen hozzájárultak ahhoz, hogy ne a meccslap szerinti sorrendben játszuk le a mérkőzéseket. Imi ugyanis szokásához híven némi késéssel érkezett a mérkőzésre. Mondhatták volna. hogy ha nincs ott az ellenfél, akkor az a mérkőzés játék nélkül az övék, de nem így tettek. Ez az eredményen nem látszott. Imi, Szabi és Attila minden mérkőzését elvesztette a fűrész üzem ellen. Szabinak volt két öt szettes meccse, de ezek sajnos nem az ő javára dőltek el. 

  Jogosan merül fel bennetek a kérdés, hogy no ki a Király? Örömmel tájékoztathatlak Titeket, hogy a Szörényi - Bródy szerzőpáros klasszikusát idézve: "István a Király"!  Ezúttal én hoztam csapatunk becsület pontját. Imi ugyan megígérte, hogy ha nyerek egy meccset, akkor ő is nyer egyet, ez azonban sajnos nem jött össze. 

  Az első három mérkőzésemet elvesztettem. Hiába próbáltam magam rábeszélni a türelmesebb játékra, azért időről-időre bepróbálkoztam nyesett labdák ellen akciót indítani, nem sok sikerrel. A sorozatos kudarcok azonban ezúttal nem törtek le, hanem az elszántságomat növelték. Az utolsó mérkőzésemen ennek meg is lett az eredménye. 

  Az első szett még nem volt az igazi (3:11) azonban megerősített a régi mondás igazságában: "Ha favágóval játszol, légy favágóbb a favágónál!". Így is tettem. Belementem a végeláthatatlan nyesegetésbe. Ellenfelem azzal próbálkozott, hogy felváltva nyesegetett nekem tenyeres és fonák oldalra. Nem tudhatta, hogy én minden héten ezt gyakorlom Harasztovics Lacival bemelegítés képpen. Jött is a második szett (11:3). A harmadik szett nagy küzdelmek közepette elment (7:11). A következő szettben azonban ismét bekeményítettem (11:7). Következett a mindent eldöntő ötödik szett.

  Jól indítottam, elhúztam 5:1-re. Ellenfelem azonban nem adta fel és rengeteg fűrészport előállítva kiegyenlített 5:5. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy aki felzárkózott, kihasználva a lélektani előnyt, megnyeri a meccset, most azonban nem ez történt. Eldöntöttem, hogy már pedig ezt a mérközést én fogom megnyerni. Ezután egy izgalmas végjáték következett: 7:5, 7:6, 8:6, 8:7, 8:8, 9:8, 9:9, 10:9, 11:9 ! Végre, hosszú idő után, sikerült nyernem egy meccset! 

Eredményeim ezen a mérkőzésen:

Gulyás Áron   0:3
Burján János   1:3
Kozma Zoltán   0:3
Váradi Gábor   3:2

 

  Ezután az eredmény után csapatunk helyezése a bajnokságban nem változott (10.), azonban az előttünk álló MVM III.-tól a lemaradásunk négy pontra nőtt, az utánunk következő csapatok pedig egy pontra felzárkóztak mögénk. Egyéniben soha nem látott mélységekben jár a győzelmi mutatóm (42,5%) és a helyezésem is (35.). Jövőhéten, hétfőn lesz a következő lehetőség a javításra a High Life SE Nuovo otthonában, Óbudán. Ők jelenleg az ötödik helyen állnak a bajnokságban, ennek megfelelően a papírforma az ő győzelmüket ígéri, én azonban nem érzem megugorhatatlannak ezt az akadályt. Hétfőn minden kiderül.

  Eredmény tábla (a nevek mögött a győzelmi mutató látható):eredmeny_20221130.PNG

A bajnokság állása:bajnokitabla_20221130.PNG

Egyéni sorrend: 

egyeni_20221130.PNG

Statisztika a következő meccs előtt:

ziccerstat_20221205.png

Hajrá Ziccer! Soha ne add fel!

Szólj hozzá!

2022.11.08. PTSE IV. - Ziccer AK 15:1

2022/11/11. - írta: K3pisti

Drága Követőim, Rajongóim!

varancs2.png  A Tanú című filmből Virág elvtársat sokan megmosolyogják amiért szervilis módon védte a magyar narancsot, ami valójában citrom, amint az közismert. Elfelejtik ugyanakkor, hogy sok időtálló gondolatot is ránk hagyott. Az élet nagy megpróbáltatásai alatt senyvedve, sokszor ezekből a gondolatokból merítek erőt a további küzdelemhez. 

  Tegnap például, amikor az első, 3:0-ra elvesztett mérkőzés után a következő mérkőzést 3:2-re veszítettem el, majd a harmadik meccs is elment 3:1-re, igazolva láttam Virág elvtárs bölcs megállapítását: “Az élet nem habos torta!” 

  Bármennyire is lehangolt és fáradt ilyenkor az ember, nincs idő a sebek nyalogatására. Az utolsó mérkőzést is le kell játszani. Akkor is, ha Radnóti Miklós vérzivataros időkben fogant sorai dübörögnek az ember fejében:

 Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok, maradni úgyse mer

                              (Radnóti Miklós: Eröltetett menet)

  Lejátszottam az utolsó mérkőzést is. Ennek is 3:2 lett a végeredménye. Elég fusztráló érzés, amikor nagy küzdelem után, a mérkőzés utolsó poénja tőlem, egy rontott szerva. 

  Az eredményeim (amennyiben ez eredménynek tekinthető):
Schneider Nándor  0:3
Németh Barnabás  2:3
Pethes Tibor          1:3
Holhos Tibor          2:3
  

  A többiek is nehezen vették az akadályokat. Ismét Imre volt csapatunk legeredményesebb játékosa, ő szerezte meg a becsület győzelmünket. A többiek, hozzám hasonlóan, nyeretlenek maradtak. Egyre inkább foglalkoztat a visszavonulás gondolata.

 A végeredmény:
PTSE IV. - Ziccer AK.   15:1  

   Vígasztalhat minket a tudat, hogy a legsötétebb éjszaka után is fel kel a nap, minden sötét alagút végén ott van a fény. Jövő héten pihenünk, utána pedig egy olyan ritka csapathoz látogatunk, amelyik még mögöttünk van a bajnoki táblázaton, a statisztika is a mi győzelmünket valószínűsíti, ráadásul a hazai pályájuk nekik is a Marczibányi tér. November 22.-én, kedden alsóházi rangadó:

MÁI SE - Ziccer AK. 

A bajnoki táblázaton megőriztük pozíciónkat, és egyéniben is őrzöm a harmincadik helyezést.

Meccslap

meccseredmeny.PNG

Bajnoki táblázat

bajnokitabla.PNG

Egyéni sorrend

egyeni.PNG

Statisztika

stati.png

Szólj hozzá!

9. forduló: Ziccer AK - PSE XII 4 : 12

2022/11/05. - írta: K3pisti

Drága Követőim, Rajongóim!

   Bár ezúttal sem sikerült nyernünk, mégis számomra ez a vereség egészen más, mint a múlt heti. Bár csak egy mérkőzést nyertem, de minden meccsen és ami talán még fontosabb, minden szettben partiban voltam ellenfeleimmel. Egy kivételével minden szettben volt 8 - 9 pontom. Ki lehet nevetni, de úgy érzem ez az este bárhogyan alakulhatott volna. Nyerhettem volna 0 vagy akár 4 meccset is. A labdabiztosság, a pontos játék hiányzott a jobb eredményhez. Remélem legközelebb az is meglesz és akkor ezek a szoros szettek az én javamra dőlnek majd el.

A következő eredmények születtek:

meccs9b.PNG

  Ma vitathatatlanul (de szép szó) Imre volt a csapatunk hőse. Csak a villanykapcsoló akadályozta meg, hogy mind a négy meccsét megnyerje. Magyar Miklós ellen 2:2-es állásnál a kapus néni lekapcsolta a világítást, így a vendég csapaté lett az utolsó meccs. Én egy meccset nyertem, Szabi és Atesz ma nem nyert meccset. Szabi kétszer is döntő játszmában maradt alul.

  Az én eredményeim:
  Sélley Ferenc  3:0
    Nagyon szívós ellenfél volt a 83 éves öregúr. Az első szett kb. 23-21 lett, a második 11-9, a harmadikban sikerült végre megtörni egy kicsit, az 11-6 lett. Sok türelem kellett hozzá, de végül csak sikerült diadalmaskodnom.

  Magyar Miklós   1:3
   Ez a mérkőzés is nagyon küzdelmes volt. Minden szett szoros volt, de sajnos csak egyet sikerült megnyernem.

  Korándi József  0:3
  Szintén szoros szetteket játszottunk. Voltak szép megoldásaim, de sok ziccert is elhibáztam.

  Gyömbér Lászlóné (Éva)   0:3
  A simának tünő végeredmény dacára azt mondom, akár fordított eredmény is születhetett volna. Minden szettben ő jött utánam, mindig a végén fordult meg az állás. Nagy igazság, hogy mindig a szett végén kell vezetni. Volt olyan szett, amit 6:1-es vezetésem dacára sikerült elveszítenem.

 Összességében élvezetes mérkőzés volt, remélem a következő fordulóban mellénk áll a szerencse. A bajnokságban jelenleg a tizedik helyen állunk, egyéniben 50 %-ra csökkent a győzelmi mutatóm, ami jelenleg a 31. helyre elég.

tablazat9b.PNGegyeni9.PNG

   Kedden, november 8.-án játszuk a következő mérkőzésünket. Ismét nehéz elenfelünk lesz, a negyedik helyen álló PTSE IV. csapatához fogunk látogatni. Egy veretlen csapatról van szó, remélem mi leszünk az első csapat, amely megízlelteti velük a vereség keserű ízét. A statisztika most sem melletünk áll, de minket ez különösebben nem érdekel. smile.PNG Tudjuk, hogy a ping-pong labda gömbölyű. Bármi megtörténhet. 

Hajrá Ziccer! Soha ne add fel!  

kovetkezo9.png

Szólj hozzá!

7. forduló: Galaxis VSE IV. - Ziccer AK 13 - 3

2022/11/01. - írta: K3pisti

Drága Követőim, Rajongóim!


    Sok szeretettel köszöntelek titeket ezen a blogon, ahol meg fogom osztani az egyes mérkőzésekkel kapcsolatos gondolataimat. Vágjunk is bele a lecsóba! Előre is elnézést kérek, mert hosszú lesz.


Bevezetés

    Egy hónapja hallgattam egy podcastot egy magyar utánpótlás edzővel, aki egy holland élvonalbeli labdarúgó klubnál tevékenykedik. A nagy hármas (Ajax, Feyenord, PSV Eindhoven) költségvetésének töredéke áll rendelkezésükre, ezért a felnőtt csapatuk nem álmodozhat bajnoki címről, de ott vannak az első osztályban. Utánpótlás terén azonban jól állnak. Jól szerepelnek a korosztályos bajnokságokban és időről időre kikerül tőlük olyan játékos, aki akár a válogatottig is eljut. Igyekszenek minden, a profi sportban rájuk váró kihívásra felkészíteni a fiatalokat. Van úgy, hogy azt kérik egy ifjúsági csapat játékosaitól, hogy a következő bajnoki mérkőzés előtti éjszaka ne aludjanak négy óránál többet. A mérkőzésen természetesen csak kóvájognak a játékosok a pályán és simán veszítenek. Bár a meccset elveszítik, de megtanulják, mennyire fontos a sportszerű életmód, hogy kipihenten, érkezzenek a mérkőzésekre. 


Előzmények    
    Két fordulóval ezelőtt egyetlen mérkőzést sem nyertem. Hozzátartozik a történethez, hogy a mérkőzés előtti éjszakán csak két és fél órát aludtam. Nem azért mert hajnalig buliztam, hanem egyszerűen éjszaka felébredtem és nem tudtam visszaaludni. Elhatároztam, hogy ez mégegyszer nem ismétlődhet meg. 
    A Galaxis elleni mérkőzés előtt kedden, elmenten a Batthyányi téri iskolába edzeni. Négyen voltunk, Gábor, Laci, Harasztovics Laci az edző és én. Edzettem egy jót Harasztovics Lacival, utána pedig mérkőzéseket játszottam a többiekkel. Korábban Gábor ellen mindig nagy csatákat vívtam, többnyire ő nyert. Most viszont nagy különbségű győzelemeket arattam ellene és Laci ellen is. Jól ment a játék. Arra gondoltam, hogy mivel az előző fordulóban a SZÜV ASE III. ellen is sikerült a bravúr, talán az éllovas ellen is lesz esély legalább szorossá tenni mérkőzést. 
   Meghoztam az áldozatot és előző este nem néztem meg a Bajnokok Ligája összefoglalót, hanem lefeküdtem aludni, hogy másnap frissen és üdén játszhassak a Galaxy ellen. Azonban négy óra alvás után felébredtem. Egy órát vergődtem, azután bevettem egy altatót, ami eddig mindig segített. Most azonban semmi hatása nem volt. 

A mérkőzés

Galaxis VSE IV. - Ziccer AK         13 - 3

     Nem sikerült a bravúr. Szabi két mérkőzést nyert, Imi egyet, Attila és én egyet sem. Az ellenfélnél volt két korosztályom beli tapasztalt játékos (Sárosdi István és Király Antal László) és két huszonéves fiatal (Ozsváth-Sarok Ákos és Varga Vince). 

 

eredmenyek.png



 

Ozsváth-Sarok Ákos  0:3
    Ákos eddig minden mérkőzését megnyerte a bajnokságban. Ő a pörgetés királya, bármilyen labdát megpörget. Természetesen főképpen pingpong labdát. Nem mondom, hogy csak a labdaszedésre korlátozódott a tevékenységem ellene, de nem volt esélyem. Sima, gyors vereség volt.
Az, hogy a legerősebb játékostól kikaptam, nem a világvége. Az, hogy ilyen simán, szinte minden ellenállás nélkül, az egy kicsit zavart. Sebaj, a következő meccs kitűnő lehetőség a javításra.

Sárosdi István  0:3
     Az egyik tapasztalt játékos volt az ellenfelem. Gondoltam küzdünk egy nagyot, aztán győzzön a jobbik. Az első két szettben nyoma sem volt küzdelemnek. Egyszerűen nem tudtam felpörögni, nem volt meg az az elszántság ami máskor. Az is gondot okozott, hogy visszategyem a labdákat a másik térfélre. Ha sikerült visszaadnom egy labdát az rögtön ziccer lett. Gyorsan vége lett az első két szettnek. Kezdtem kétségbeesni.
A harmadik szetre sikerült összeszedni magam valamennyire. Lépést tudtam tartani ellenfelemmel, de a játék nem volt az igazi. 8:8-nál eszembe jutott, hogy ezt a szettet akár meg is nyerhetem és akkor már csak két szettet kellene nyerni a győzelemhez. Ez a gondolatmenet kizökkentett a koncentrációból és 11:9-re elment a szett, ezzel együtt a meccs is.

Varga Vince  0:3
     Erről a mérkőzésről csak arra emlékszem, hogy küzdöttem, de nem ment igazán a játék. Ennek a mérkőzésnek is sima vereség lett a vége.

Király Antal László  1:3
     Utolsó lehetőségem volt a szépítésre. Az első szett elment, a második szettben viszont elkaptam a fonalat. Túlzás nélkül ellenállhatatlan voltam. 11:2-re sikerült nyernem. Ellenfelem azonban tapasztalt játékos volt. A második szett után hosszabb szünetre távozott. Nyílvánvalóan azzal a céllal, hogy megtörje a lendületemet. Sajnos sikerrel járt. A következő két szettet küzdelmes játékot követően  elvesztettem.

Ez az eredméy mind a csapat, mind az én egyéni helyezésemet negatívan befolyásolta. A csapat a 9. én a 30. helyen állok. 

bajnokitabla.png

 egyeni.png

 

Következő forduló

 Következő ellenfelünk holnap, hazai pályán a tabella második helyén álló PSE XII. csapata. Eddig egyetlen mérkőzést vesztettek. Győzelmi mutatójuk 71,43 %, a miénk 47,33 %

Játékosaik erősorrendje:

  1. Magyar Miklós   89,29 %
  2. Holló József       75 %
  3. Korándi József   71,43%
  4. Sélley Ferenc     64,29%

 

  A statisztika nem a mi győzelmünket ígéri, de teher alatt nő a pálma!

kovetkezo.png

 

 

Szólj hozzá!

Woody

2021/01/13. - írta: K3pisti

woody-allen.jpg Világéletemben kedveltem Woddy Allen filmjeit. Ő nem egy nagymenő hollywoodi sztár, hanem egy olyan kisember, mint én, aki tele van kétségekkel. Nincsenek rendkívüli képességei, viszont van remek humora. Ez az ami megfogott benne. Olyannyira, hogy amikor 1992 körül az angol tanító néni megkérdezte, ki a kedvenc színészem, habozás nélkül az ő nevét mondtam. Amikor valamelyik tv csatorna sorozatban vetítette a filmjeit, én digitalizáltam őket és DVD-re írtam.

 

 Ősszel olvastam a neten, hogy megjelent az önéletrajza. Nagyon gazdaságosan sikerült hozzájutnom. Kedves sógornőmnek megemlítettem, hogy ha idén is könyvet venne nekem karácsonyra, akkor itt az ideális jelölt. Nem kellett csalódnom. Az elmúlt hetekben sikerült is elolvasnom. Tegnap éjjel egy órakor fejeztem be. Nem akartam várni vele még egy napot. 

annie-hall.jpg Szép élete volt, azzal foglalkozott amit szeretett és sikeres volt benne. Kíváncsi voltam rá mit ír a pedofil vádakról. Korábban sem hittem el, hogy bármi olyasmit tett volna, amivel Mia Farrow vádolta, de könyv után biztos vagyok benne, hogy ártatlan. Szomorú. hogy egy rosszindulatú ember így tönkre teheti valaki életét. Azt gondolom, hogy a #metoo mozgalom bár többnyire jogosan leplez le szexuális ragadozókat, akik visszaélnek hatalmukkal, de nagyon sokszor árnyékra vetődik. Sokszor ártatlan emberek is áldozatul esnek a felfokozott társadalmi hisztériának.

 Körülbelül az a helyzet, mint az ötvenhatos forradalom idején. Ha a tömegben valakire rámutattak, hogy ÁVH-s, nem volt módja rá, hogy tisztázza magát. A tömeg gyorsan ítélt.

Ami nekem Woody Allenről eszembe jut, azok a mesterművei. A Manhattan, az Annie Hall, a Hanna és nővérei és még sorolhatnám.

 Most pedig megyek, és megnézem az Annie Hallt. :)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása